Antología poética aragonesa-húngara

Versión bilingüe: español-húngaro

Ángel Guinda (1948-2022) 

Poeta, ensayista, crítico, traductor y editor. Nació en Zaragoza y vivió en Madrid. Publicó varios libros de poesía y poéticas y fue incluido en diversas antologías. En 2025 Olifante va a editar su obra completa. 

Költő, esszéista, kritikus, műfordító és szerkesztő. Zaragozában született és Madridban élt. Számos verses- és esszékötete jelent meg, különféle antológiákban szerepelt. 2025-ben az Olifante teljes életművét kiadja.

VÁLASZUL EGY FIATAL LÁNYNAK 

Az évek múltával Goya palettáján egyre sötétebbek lesznek a 

színek. 

Az évek múltával az ember kezdi kidobálni a nehezéket: nem a 

régi a termete, a hallása, a haja, az emlékezete, a lendülete és 

még az utazástól is elmegy a kedve. 

Az évek múltával kevésbé leszel gyanakvó mindenkivel és szinte 

mindennel szemben, semmin nem háborodsz föl, nem vársz csodát, 

és gyanítod, hogy téged is utolér majd a halál. 

Az évek múltával egyre kevesebb az álmod, de több a mániád, a 

csalódásod meg a félelmed. 

Az évek múltával minden elromlik: összedől a világ. 

De ne aggódj, ez csupán az évek múltával történik. 

EN RESPUESTA A UNA JOVEN 

Con el paso de los años la paleta de Goya se vuelve más oscura. 

Con el paso de los años uno comienza a arrojar lastre: pierde 

altura, oído, pelo, memoria, ímpetu y hasta las ganas de salir 

de viaje. 

Con el paso de los años te haces menos suspicaz a todos y a 

casi todo, nada te escandaliza, no esperas ningún milagro y 

sospechas que tú también morirás. 

Con el paso de los años tienes cada vez menos sueño, más 

manías, más decepciones y miedos. 

Con el paso de los años todo se deteriora: el mundo se viene 

abajo. 

Mas no te preocupes, esto sólo sucede con el paso de los años. 

TRASMOZ 

Ha majd rám esteledik 

egy szép napon, 

vigyél el Trasmozba, 

hadd lássam a Moncayót 

a csillagok erdeje alatt. 

Itt legbelül akarom érezni 

az őrt álló jegenyéket 

az utolsó alkonyon, 

az áttetsző levegőt, 

az útszéli tarackot, 

a rögöket a barázdákban, 

a lucernaillatot, 

a búzát a malomkövek között. 

Karolj belém és vigyél, 

hadd halljam az északi szelet, 

a báránybégetést; 

hadd csodáljam az ég alján 

vonuló felhőket 

vagy a madarak és a 

repülők röptének 

mértanát, 

oly egyszerű lakóit, 

eleven múzeum gyanánt 

elterülő földjeit, 

várának, templomának 

szunnyadó köveit, 

darabos báját, 

TRASMOZ 

Cuando anochezca en mí 

como un día cualquiera, 

acércame a Trasmoz 

para ver el Moncayo 

bajo el bosque de estrellas. 

Quiero sentir muy dentro 

los chopos vigilantes 

del último crepúsculo, 

el aire transparente, 

la grama en los caminos, 

los tormos en los surcos, 

el olor de la alfalfa, 

el trigo entre los ruejos. 

Llévame de tu brazo 

a oír trotar el cierzo, 

balar a las ovejas; 

contemplar bajo el cielo 

las nubes pasear 

o la geometría 

del vuelo de las aves 

y de los aviones, 

sus gentes tan sencillas, 

los huertos desplegados 

como un museo abierto, 

la rudeza elegante 

del castillo, la iglesia 

con sus piedras dormidas, 

a Költészet Házát, 

az árnyas temetőt, 

amely csöndben vár ott rám. 

La Casa del Poeta 

y el sobrio cementerio 

que en silencio me espera. 

DOBOZOK 

Egy bennszülött azt mondaná, és igaza lenne: 

«Maguk itt dobozokba rendezve élnek: 

megszületnek és dobozba kerülnek, 

doboz a házuk, a szobáik meg 

kisebb dobozok. 

Dobozban mennek föl a lakásba, 

dobozban jönnek le az utcára. 

Dobozban utaznak. 

Dobozban alusznak és dobozon szeretkeznek. 

Doboz közvetíti maguknak a világot. 

Költözéskor mindent dobozba pakolnak. 

A bankfiók falánál pénzt is dobozból szereznek. 

És ha meghalnak, akkor is 

dobozba kerülnek.» 

Minden úgy van itt kitalálva, hogy dobozainkba 

belepasszoljon az életünk. 

Mi meg, akik nem passzolunk bele, kívül rekedünk. 

CAJAS 

Lo diría una indígena y tendría razón: 

«Ustedes tienen la vida organizada en cajas: 

nacen y los depositan en una cajita, 

su casa es una caja, y las habitaciones 

son cajas más pequeñas. 

Suben a la casa en una caja, 

bajan a la calle en una caja. 

Viajan en una caja. 

Duermen y hacen el amor sobre una caja. 

A través de una caja ven el mundo. 

Cambian de casa: lo meten todo en cajas. 

Los Bancos y las Cajas hacen caja. 

Y cuando mueren 

los introducen también en una caja». 

Todo está hecho para que encajemos. 

Nos encajan la vida. 

Algunos no encajamos, y nos desencajamos. 

GYERMEKKOROM FALUJÁRÓL 

Uncastillóban, gyermekkorom falujában 

mindennek árvaszaga, öregszaga, 

sírszaga és lángoló ifjúságszaga volt. 

Mindennek utolsó kenet- meg konyhaszaga, 

tűzifa- vagy szénszaga volt. 

Az utcát nedves fa és kemence szaga járta át. 

Az otthonokban illatos ruha, 

kutya-, szamár- és macskahúgy, 

tornyokban álló szappan szaga; 

veríték-, föld- és esőszag, 

zsák-, tarisznya- és ponyvaszag, 

mandula-, dió- meg fügeillat. 

Mindennek kenyér- és lepényillata volt, 

bor, rizs, olaj és másféle élelem, 

facipő, sarló és saru szaga. 

Mindenütt babér-, gabona- és gyümölcsillat, 

kváderkő és harang, 

román és gótikus műemlék szaga. 

A faluban mindennek vár- és templomszaga volt. 

Akkorában írtam neked ezeket a sorokat: 

«Ha te elmégy, a nap is veled megy. 

Ha te elmégy, a világ is üres lesz. 

Ha te elmégy, hozzád visz minden». 

DEL PUEBLO DE MI INFANCIA 

En Uncastillo, el pueblo de mi infancia, 

todo olía a orfandad, a vejez, 

a sepulcro, a juventud en llamas. 

Todo olía a viático, a cocina 

de carbón o de leña. 

La calle olía a madera húmeda, a horno. 

La casa familiar, a ropa limpia, 

a orines de perro, burro, gato, 

a piezas de jabón apiladas en torres; 

a sudor, tierra, lluvia, 

a sacos y talegas, a arpilleras, 

almendras, nueces, higos. 

Todo olía a pan, a tortas, 

vino, arroz, aceite, otros ultramarinos, 

albarcas, hoces, alpargatas. 

Todo olía a laurel, a cereal, a fruta, 

a piedra de sillería, a campanas, 

a monumentos románicos y góticos. 

Todo olía en el pueblo a castillo e iglesia. 

Aquellos días que te escribí estos versos: 

«Si tú te vas, el sol se irá contigo. 

Si tú te vas, el mundo está vacío. 

Si tú te vas, todo me lleva a ti». 

Mindennek életszaga volt. 

Mindennek halálszaga volt. 

Mindennek élet- és halálszaga volt. 

Todo olía a la vida. 

Todo olía a la muerte. 

Todo olía a la vida y a la muerte.

Seis poetas contemporáneos húngaros en diálogo con seis aragoneses, de los cuales dos ya tienen su obra concluida. No hay nada más fácil que buscar textos poéticos que entren en diálogo unos con otros porque su lenguaje y argumento ha sido siempre común: a fin de cuentas, toda obra literaria gira entorno a cosas de la vida, sea cual sea su tema principal. De modo que hasta un abrigo olvidado en el perchero o un recuerdo infantil de un pueblo aragonés puede tener un equivalente en otro poema de amor o en un paisaje distante y desconocido hasta el momento en el que alguien reconoce al otro, al que ya conocía de antemano aún sin saberlo. Objetos, lugares, instantáneas de vidas paralelas, imaginarias y reales, encuentros entre gentes que tal vez nunca se van a encontrar, sino en la poesía. Es este doble encuentro o, si queremos, esa resonancia afectiva lo que he querido despertar con esta antología bilingüe. A la hora de seleccionar los poemas que hemos incluido tenía presente todo esto, pero también era muy consciente de que al final el verdadero encuentro llegará a ser triple, pues el destinatario de estos diálogos poéticos será el lector, tanto en España, en Aragón, como en Hungría. Confío en que se reconozca a sí mismo en las imágenes o lugares recogidos en los versos de nuestros autores, sean ellos poetas consagrados o debutantes de ambas naciones. 

A fordító utószava 

Hat kortárs magyar költő párbeszédben hat aragóniai költővel, akik közül kettő már bevégezte életművét. Nincs is könnyebb feladat, mint olyan költői szövegeket keresni, amelyek párbeszédben állnak egymással, hiszen nyelvük és mondandójuk öröktől fogva közös, elvégre minden irodalmi mű az élet dolgai körül forog, bármi legyen is a fő témájuk. Így akár egy fogason felejtett kabát vagy egy aragóniai falu gyermekkori emléke is megfelelőjére lelhet egy másik szerelmes versben vagy egy távoli tájban, mely egészen addig a pillanatig ismeretlen, amíg valaki föl nem fedezi benne azt a másikat, akit már korábban is ismert, anélkül, hogy tudott volna róla. Tárgyak, helyek, párhuzamos életek pillanatfelvételei, képzeletbeli és valóságos találkozások olyan emberek között, akik a versen kívül talán sohasem találkoznának. Ezt a kettős találkozást, vagy ha úgy tetszik, ezt az érzelmi rezonanciát szerettem volna elérni ezzel a kétnyelvű antológiával. A versek kiválasztásakor mindezt szem előtt tartottam, de nagyon is tudatában voltam annak, hogy a valódi találkozás végül hármas lesz, hiszen e költői párbeszédeknek a címzettje az olvasó, mind Spanyolországban, Aragóniában, mind pedig Magyarországon. Bízom benne, hogy magára is ismer majd a szerzőink verseiben megjelenő képekben vagy helyszíneken, legyen szó akár a két nemzet már befutott, akár újonnan érkező költőjéről.